Erre felkészülni nem lehet. A koraszülés mindig váratlan, hiszen a várandósság alatt senki nem szeret belegondolni, hogy mi lenne ha...
És hirtelen az ember belecsöppen egy teljesen idegen világba.
Az amúgy is ijedt szülő szembetalálja magát egy inkubátorokkal, gépekkel, csöpp kisbabákkal és vérprofi személyzettel teli ismeretlen tereppel. Ez az élmény mindenképpen sokkoló.
Mivel az orvosok, ápolók 0-24 órában kicsiny babák életéért felelnek, az Ő gyógyításukra koncentrálnak, ezért sokszor elmarad az időigényes bevezetés ebbe a világba. A szülőknek maguknak kell felfedezniük az intenzív osztály "működési rendjét", ami sokszor fájdalmas feladat a lelkileg amúgy is megtépázott Apukának és Anyukának.
Első szülött gyermekkel az intenzív osztályon nem csak a szigorú látogatási rendet, szabályokat, a tájékoztatás profi - már már érzelemmentes voltát kell megszokni, hanem például azt is, hogy innentől kezdve elveszítjük saját identitásunkat és kizárólag a baba Anyukájaként illetve Apukájaként létezünk.
Szerintem a lelki túlélés fontos momentuma, hogy megértsük: Végeredményben minden a kicsi babánk egészségének megőrzéséért, gyógyításáért történik. Akkor is, ha ez nem mindig a legmegfelelőbb lelkiállapotot idézi nálunk.
Én azt tanácsolom, hogy próbáljunk belátni a színfalak mögé, hogy mi miért történik. Ez az empátia nem könnyű ebben a törékeny lélekállapotban, de tapasztalatom szerint sokat segíthet. Nekem ez segített túlélni a mélypontokat.
Egy-két dolog, amit érdemes átgondolni, más szempontból nézni, hogy energiáinkat babánkra fókuszálhassuk és ne állandóan a rendszert próbáljuk megváltoztatni:
- Sokszor találkoztunk az amúgy is rövid látogatási idő megkurtításával, ami nagyon fájdalmasan érint minket szülőket. Gondoljuk ilyenkor bele, hogy az intenzíven valamelyik babának extra vizsgálatokra, beavatkozásokra van szüksége és ezt természetesen nem a szülők szeme láttára szeretnék megtenni az orvosok. Olyan is előfordul, hogy a vizit húzódik el a sok-sok újonnan érkezett baba vagy a komplikációk miatt. Végső soron mindez a gyermekeink egészsége érdekében és nem a mi szívatásunk miatt van. Ha erre gondolunk a folyosón várakozva, akkor talán könnyebb elviselni a várakozás nehéz perceit.
- Néha fájdalmasan hivatalosnak, szenvtelennek, már-már érzéketlennek tűnik a tájékoztatás az orvosok részéről. A nővérek meg szinte ránk sem néznek. (Tisztelet a kivételeknek!) Ez sem véletlen. Egy ilyen törékeny helyzetben sajnos amúgy sem ígérhetnek semmit az orvosok a jövőre vonatkozóan. És gondoljunk bele abba is, hogy naponta, havonta és évente mennyi rossz hírt kell közöljenek velünk szülőkkel. Azt gondolom, hogy ezt nem lehet úgy megtenni, hogy minden egyes esetbe érzelmileg is bevonódnak. Persze ez nem jelenti azt, hogy rendben van az Ő részükről az empátia hiánya, azonban ha megpróbáljuk megérteni a dolgokat, akkor könnyebb nekünk végigcsinálni az előttünk álló heteket, hónapokat. Mi hosszú heteket töltöttünk a koraszülött intenzíven és láttuk, hogy milyen lelki-erő kell nap nap után ezt a munkát végezni. És azt is láttuk, hogy valójában milyen szeretettel és odafigyeléssel fordulnak a csöpp babák felé.
- Sokszor érezzük túl katonásnak a rendszert (maszkok, köpenyek, lábzsákok, bemosakodások, szabályok). Ilyenkor szem előtt kell tartsuk, hogy ezeket a szigorú szabályokat a pici, törékeny immunrendszerrel született babák érdekében kell betartanunk. Ezeknek a piciknek még a méhen belül, csíramentes környezetben kellene fejlődniük. Láttam olyat, mikor nem akarták elfogadni, hogy az intenzívre látogatni csak a szülők mehetnek be és a hozzátartozók a tiltás ellenére szabályosan befutottak az inkubátorok közé. Persze mindezt utcai cipőben, ruhában.... A másik oldalon pedig láttam Anyukát elkeseredni, mikor a kis súlyú babája fertőzést kapott... Ugye érthető?
